Miskolcon december 12-én átadták a város tehermentesítő útját (I. ütem) és az Y-hidat (II. ütem) megvalósító projektet.
A NIF Zrt. beruházását fővállalkozóként a HE-DO Kft. kivitelezte nettó 13,5 milliárd forintos szerződéses értéken, míg a különleges alakú hidat megvalósító második ütemre a KM Építő Kft. alvállalkozóként nettó 7 milliárd forintos értékben kötött szerződést. A híd terveit a Speciálterv Építőmérnöki Kft. készítette el.
Lapunk a kezdetektől fogva beszámolt a 2019 októberében elrajtolt beruházásról, amelynek lépésről lépésre követtük az eseményeit. A beruházás egyik különleges elemét képezte, hogy a híd támfalai előregyártott elemekből készültek, melyeket a helyszínre telepített szabadtéri betonüzemben gyártottak le a CLC-Construct Kft. szakemberei.
A 337 méter hosszú „Y” alakú híd egyrészt Martinkertváros felé vezető ágával lehetővé teszi, hogy az ott élők gyorsabban juthassanak el a belvárosba, másrészt a másik ága által egyszerűbbé vált a Tiszai pályaudvar megközelítése.
A NIF tájékoztatása szerint most a projektelemek javát kitevő Y-hidat, az új körforgalomat és a Vörösmarty utca négysávossá bővítését adták át, a kapcsolódó beruházásokat pedig jövő tavasszal bezárólag fejezik be.
Ennek megfelelően a hídépítők hagyományaikhoz híven átgurították a hordót is az immár teljes mértékben elkészült komplex szerkezetű átkelőn.
A NIF közleménye a beruházás számos hozadékára világít rá:
Az összegzés részletesen kifejti a komplex fejlesztésben eddig megvalósult elemeket.
Az elkészült és a forgalom részére átadott projektelemekkel nem ért véget a beruházás, mivel a közel 420 m hosszú – egy 30 m hosszúságú kerékpáros ívhidat is magába foglaló, a Martinkertvárost a Szinva-parti kerékpárúttal összekötő kerékpárút kivitelezése az időjárási körülmények függvényében jelenleg is folyamatban van.
A NIF beszámolója arra is kitér, hogy az építkezés 2019-es megkezdése után további jelentős új elemekkel bővült a beruházás:
A munkálatokbefejezési határideje 2023. május 31., ezt követően a forgalomba helyezési eljárás után, várhatóan 2023. július végén vehetik igénybe a kerékpárutat a bringások.
A hétfői eseményen Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő elmondta, a több mint 15 milliárd forintos kormányzati támogatásból megépített Y-híd projekt, Miskolc történelmének egyik legkomplexebb és egyik legdrágább infrastrukturális fejlesztése része volt.
Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese kiemelte, Miskolc közlekedésének fejlesztése tovább folytatódik: 3-as főút további tehermentesítő szakaszainak tervezését a RODEN Mérnöki Iroda Kft. végzi. "A következő két év feladata az építési engedélyek megszerzése és a kiviteli tervdokumentáció elkészítése is. A tervezési projekt befejezése 2024. II. negyedévében várható" - tette hozzá.