Média

Lekörözte az ütemtervet a fővárosi irodakomplexum szerkezetépítése


A négy tömbből álló komplexum munkálatai során jelentős gyorsulást tudott elérni egy szőnyegvasalási rendszer alkalmazásával CLC-Construct.



Legutóbb tavaly novemberben írtunk a GTC Csoport megrendelésére, a KÉSZ Csoport generálkivitelezésében épülő, budapesti Pillar irodaház munkálatairól, amikor a rendhagyó módon online bokrétaünnepet tartottak. A Váci úti irodafolyosó közvetlen közelében, a Dózsa György úton zajló beruházásban ezúttal a szerkezetépítésre tekintünk vissza az azt elvégző CLC-Construct Kft. segítségével.

 

Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu


Négy tömbből álló komplexumot építettek

Az 50 ezer négyzetméteres irodaház építése 2019 tavaszán kezdődött. A mélyépítési munkálatokat a HBM Soletanche Bachy Kft. végezte el, majd 2019 októberében elindultak a szerkezetépítési munkálatok.

Csendes Péter, a CLC-Construct ügyvezetője lapunknak elmondta, a szerkezetépítés során egy négy tömbből álló komplexumot kellett létrehozniuk. A Dózsa György úttal párhuzamos A tömb a földszint mellett 6 emeletből és felépítményből; a B tömb pedig a földszint 5 emelet és felépítményből jött létre. A Botond utcával párhuzamos C és D tömbök a földszint mellett 5 emelet és felépítményi szintekből állnak. „Valamennyi tömb kétszintes mélygarázzsal épült meg, melyekben összesen 385 parkoló fér el” – tette hozzá.

 

 

Nagy hangsúlyt kapott az organizáció és a munkavédelem

A KÉSZ Csoport javaslatára, a kivitelezés meggyorsítása érdekében az eredeti tervek áttervezésre kerültek a bim.GROUP Kft. által, és még az áttervezéssel együtt is sikerült jelentős időt megtakarítani. Csendes Péter elmondta, a födémek vasalásánál BAMTEC szőnyegvasalási rendszert alkalmaztak (az építés helyszínére nem egyesével pozícionált szálvasakat vagy hálókat szállítanak, hanem komplett méretre szabott vasalási rétegeket, feltekercselt formában – a szerk.), ami nagyban meggyorsította kivitelezést.

 

 

Ennek köszönhetően a szerkezetépítés 2020 novemberében befejeződött, így a bokrétaavatásnál már két hónappal az ütemterv előtt tartott a kivitelezés. „Akkor már a levonulásunk is folyamatban volt – átadva a munkaterületet az utánunk következő szakipari munkáknak - , hiszen a Botond utcával párhuzamos C és D tornyok még ennél is hamarabb el tudtak készülni” – tette hozzá az ügyvezető.

Csendes Péter arról is beszámolt, hogy hely szűkében az organizáció nagyon fontos szerepet játszott a kivitelezés során. Ugyanakkor a munkavédelemre is nagy hangsúlyt fektettek, ennek következtében a kivitelezést balesetmentesen végezték el.


A korábbi referenciák segítettek elnyerni a munkát

Az 50 ezer négyzetméteres épület megvalósítása során:

  • 110 ezer négyzetméter zsaluzott felület készült el,
  • 4100 tonna betoncélt és 36 ezer köbméter betont építettek be,
  • valamint 5 toronydaru dolgozott a helyszínen.

Az ügyvezető zárásként rámutatott, a Pillar irodaépület Budapest belvárosában, kiemelkedő paraméterekkel, látványos külsővel jön létre, ezért nagy büszkeség a cég számára, hogy a GTC Csoport beruházásában részt tudott venni a generálkivitelező KÉSZ Csoporttal együttműködve. „A GTC vezetősége több korábbi referencia munkánkat is megtekintett, mielőtt cégünket kiválasztotta a feladatra. Igyekeztünk meghálálni ezt a bizalmat, és a munkálatok során kiemelt szempont volt, hogy megfeleljünk a beruházó magas minőségi követelményeinek.”

 


200 ezer négyzetméternyi irodaház fűződik a KÉSZ nevéhez ebben az irodanegyedben

A korábbi sajtóhírek szerint a KÉSZ Csoport várhatóan júliusban adja át az irodaházat. Amikor elkészül az 50 ezer négyzetméteres épület, a KÉSZ Csoport már közel kétszázezer négyzetméternyi irodaház kivitelezésén lesz túl a főváros irodanegyedében.

A létesítmény összesen több mint 29 ezer négyzetméter bérbeadható területtel épül meg, míg a föld alatti szintek összesen 14 ezer négyzetmétert tesznek majd ki. Az emeleti szinteken napfényes, tágas irodatereket, míg a földszinten szolgáltató és kiszolgáló funkciókat alakítanak majd ki, ezek közt pedig egy 100 fős étterem, egy teraszos kávézó, egy fitnesz- és konferenciaterem, egy gyermekmegőrző, valamint kisebb üzletek kapnak helyet.